Hogyan történt a Teremtés? A NŐ teremtése? Hiányt pótolt. A Kezdet Előtt szó sem volt Róla. A Kezdet Előtt a Férfi volt a testté materializálódott szellem. Az állatok kaptak párt. Egy hím és egy nőstény. Hogy sokasodjanak, szaporodjanak. A Férfi állt csak egymagában a Mindenség, a Teremtett Világ közepén, annak Uraként. A Nő később érkezett. A készbe, az egészbe. Nem volt saját helye, nem illeszkedett már sehová. A hibát ki kellett javítani. Hogy szándékosan maradt ki, vagy elfelejtődött, az most mindegy, utólag kellett Őt valahová elhelyezni. Mivel csak a hiányt pótolni érkezett, nem tudta az már kiküszöbölni, elfedni, nem tudott már a képbe belesimulni. A kész házba nem lehet utólag egy téglát beépíteni. Lehet vésni, helyet csinálni, de sosem fog úgy illeszkedni, mint ha az eredeti Terv, az Alkotás része lenne. Nem tud azzal szervesen egyé válni, mindig magán hordoz valamiféle irracionalitást. Utólag, mindezt kendőzendő született meg a történet, igazolva, hogy neki is van létjogosultsága, legyen a Nő a Férfi része, egy darab az Ő testéből, legyenek így ŐK már örökké összetartozók, egymás KÉT fele. És itt bukik el az egész. Ahol megjelenik a KÉTség, onnan hiányzik az EGYség.

Mivel semmi sem OK nélkül történik, próbáljuk megérteni, mi lehet akkor a Nő valódi lényege. Minden Emberben (Férfiban és Nőben) megvan valahol ott mélyen az érzés, hogy a Nő egy nyugtalanító valami. Sokszor zavaró, de mégis izgató, magában hordozza a veszélyt, a kiszámíthatatlanságot, az ármányt, a csábítást, a bűnt, de van egy zsigeri bölcsessége, és ott van bene a szeretet. Ha meg akarjuk találni a Nő igazi arcát, ha meg akarjuk érteni a Nő igazi lényegét, rá kell jönnünk, hogy ez lehetetlen. Nincs egyetlen arca, egyetlen lényege, ami meghatározhatná. Minden Nőben ott él az a három alap típus, az a három lényegiség, ami köré a személyisége szerveződik, az a három minőség, ami már a Teremtéskor megjelent.

Lilith. A fekete Hold, a Nő egyik arca. Az elbűvölő, bájoló, a démoni. Ádám első társa. Aztán ott van Éva, az Asszony, a csábító. Ő a földi létezője, pótléka, elveszett mása Sophiának, a Bölcsesség Istenasszonyának. És itt kell szót ejtenünk a bűnbeesésről. Nem a klasszikus, Éva evett a tiltott gyümölcsből, és kiűzettetek értelmezésről. A Valódiról. A Bűnről, amit Adam Kadmon, -a ragyogó ember, a kerubi lény, a Szellemi Ős Tudat, aki uralkodott minden lényeken és világokon- elkövetett: hasonlatossá akart válni a Teremtőhöz. Ez volt az ok, el kellett űzni, nem maradhatott meg tovább a szellemi szinteken, és ezért vált szükségessé maga a Teremtés is. Mert miközben a szellemi Édenből kiűzött Adam Kadmon zuhant bele az Anyagba, létre kellett, hogy jöjjön a Teremtett Világ, hogy Ő Ádámként oda megérkezhessen. De a lényeg közben történt. Ahogy az anyag, a halál birodalma, a fizikai létezés felé zuhant, Isten kivette belőle az Ős Lényegét. Azt a kvintesszenciát, ami a tisztaság, a szűziesség, a szemérem ősképe, maga a bölcsesség és a szeretet. Ő Sophia. Az eszmény, a világ ősi szűz anyja, a bölcsesség, akiben a szeretet önmagát felismeri. A Nő harmadik arca, a tündöklő lány, az égi asszony, akit a Teremtő nem hagyott elveszni...

És számomra ezzel nyer értelmet a mondat: A Nő dolga a Férfi. Ezért kell minden Nőnek megtalálnia magában Sophiát, az isteni bölcsességet és szeretetet, mert a Nőben van a Férfi lényege. A Férfié, aki általa tud teremtő, alkotó lénnyé válni, és ezáltal tud csak megmutatkozni kettejük valaha volt EGYsége, ősidőktől való összetartozása.